Kodály Zoltán gyűjtései során szembetalálkozott egy különleges jelenséggel: aki énekelte, tudta a népdalt, az nem tudott írni, aki viszont le tudta volna írni, azt nem érdekelte, vagy nem ismerte. Mégis elevenen fennmaradtak, népi gyermekjátékaink pedig a legtovább őrzik gyökereinket.
Ahogy régen a népdal szájról szájra, a tudás kézről kézre hagyományozódott, úgy alakul mai környezetünkhöz is. Népi játékdalaink ezerféle variációban hangzanak fel és változnak az éneklő óvónők hangulatából és személyiségéből eredően. Nagy a felelőssége tehát annak, aki a gyermekek nevelését választotta hivatásának. Szakkönyvek és módszertani segédanyagok özönéből válogathatnak óvodapedagógusaink, hogy a kor elvárásainak megfelelni képes gyerekeket neveljenek. Soha ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy gyermekeinknek leginkább óvó, védő szeretetre van szükségük, amit családias környezetben, a közös élmények megtapasztalása által kaphatnak meg. Ha elfelejtettük, tanuljunk meg újra játszani, olyan önfeledten, mint a gyermekek! Ha nem felejtettük el, tanítsunk meg rá másokat is! Csak akkor válik hitelessé a gyermekek számára az óvónő személye, ha nem külső szemlélőként vesz részt e játékokban, hanem aktív résztvevője, ugyanolyan részese az eseményeknek, mint bárki más. Ehhez nyújt segítséget e nagy gonddal és szakértelemmel összeállított gyűjtemény, amelynek forgatásához és továbbgondolásához, új hagyományok teremtéséhez sok sikert kívánok minden kedves gyakorló és leendő óvónőnek. E játékok, tevékenységek eredménye nyilvánvalóvá válik majd, amikor a gyermekek családi környezetébe ágyazódva tovább élnek, ha rögtönzött játékaiknak részévé válik. Természetes lesz számukra, hogy az összetartozás élményének egyik alapja az, amikor kimondhatja: mi így szoktuk.
