A gyermeki fantázia fejlődésével egy időben megjelennek a szimbolikus félelmek. Mivel a gyermeknek kévés információja van a világról, a hézagokat a képzelete segítségével tölti be. Hároméves kor körül minden gyermek elkezd félni a sötéttől, az árnyaktól, és ami megjelenik a képzeletében, az kivetül a nagy feketeségbe. Bár szülőként szeretnénk teljesen megkímélni gyermekeinket a félelemtől, ez nem lehetséges, és nem is volna célravezető. Ha azt mondjuk egy gyereknek, hogy nincs mitől félned, akkor egyedül hagyjuk félelmeivel. Fantáziájában mindenképpen megjelennek negatív szereplők, hiszen az életben is sok ijesztő, kellemetlen, fájdalmas belső és külső élménnyel találkozhat, s nekünk szülőként folyamatosan rendelkezésre kell állnunk, hogy segítsünk neki ennek feldolgozásában. A mese, a mesélés, a félelmek megszelídítésének egyik legfontosabb eszköze. Meséljünk neki Cidriről, aki nyikorgatja az ajtót, Gézangúzról, aki esténként megfogja a gyermek lábát, Motyorgóról, aki sutyorogva gyakorol, a függöny mögötti Ibolyáról, aki a csillagokat fürkészi, a szekrényben rendetlenkedő Pomádéról, majd Glóriáról, aki folyton leejt valamit, Tintás Örnről, aki változtatja az alakját és Sezlonyról, aki úgy tűnik, hogy itt sincs!
