Az alapvető képességek és alapkészségek fejlesztésének folyamatában nem válhatnak el sem a gondolkodási, problémamegoldási képességek, sem a tanulási készségek az elemi ismeretek közvetítésétől a tanítási tartalmak feldolgozása során.
Ennek a szakasznak leginkább a kíváncsiságra és az érdeklődésre kell építkeznie, és az ezáltal motivált munkában együtt fejlesztendő a matematikai kompetencia minden összetevője.
Az első osztály során módszeresen elkezdett építkezést tehát a megfelelőképpen kialakított kompetenciák segítségével folytathatjuk hatékonyan, így biztosítván a bevezető szakasz pedagógiai célkitűzéseinek teljesülését. A 2.-os tankönyv a régebbi felépítésétől csak kis mértékben tér el.
Figyelembe vettük a tanév rendjét is, hogy a tanítási szünetek lehetőleg ne tagolják szét a tömbszerűen megjelenített tartalmi egységeket, így pedagógiailag még tömbösítettebbé, még összefogottabbá tettük a tananyag feldolgozását.