A gyermekközpontú szemlélet elterjedése a köztudatban nagyon nagy részben a jeles olasz orvos-pedagógusnak köszönhető. A róla elnevezett pedagógia alapelve a gyermek tisztelete. Kiindulópontja, melyre egész módszere épül, az a természetes érdeklődés, amely már az újszülöttet is jellemzi. Ennélfogva a nevelés során az a felnőtt legfőbb feladata, hogy ennek feltételeit a lehető legteljesebben biztosítsa. Fontos, hogy a gyermek mindent maga végezzen, ami fejlődését elősegíti, s a tapasztalat segítse tudása létrejöttét.
A Montessori-pedagógia nem a tekintélyre alapozza a nevelői hatást, mert azt nem tekinti hatékonynak, hanem ötletes fejlesztő módszerekre. Ehhez motiváló, az érzékszervi fejlődést kreatívan támogató játékos eszközöket dolgoztak ki a gyermeket számára, és olyan módon építették fel a környezetét, hogy az mindenben a gyermek sajátosságaihoz igazodjon.
Éve Herrmann a Montessori-pedagógia képviselője. Könyvében a gyermekek életkori sajátosságai alapján, tematikusan rendszerezi azokat a tevékenységeket és eszközöket, amelyek mai viszonyaink között is érvényesen támogatják a gyermekek fejlődést.
