Nyitvatartás

1098 Budapest, IX.ker.

Dési Huber István u. 7.

Hétköznap 9-17 óráig.

Szeptember  1-ig

szombatonként 

ZÁRVA !

Fizetési megoldás
Hírlevél
Termékajánló
TOP termékek
Házhozszállítás

Regények


Sorrend:

Rumini -Puhatáblás

Berg Judit elmondja, hogyan jött az új kiadás ötlete: „Amikor egy nyaralás során, az akkor még óvodás nagylányomnak, Lilunak kitaláltam Ruminit, nem sejtettem, hogy a világjáró hajósinas életem egyik legfontosabb szereplője lesz. Lilu egeres mesére vágyott, én pedig izgalmasra. Rumini és társai a lányom kedvéért lettek tehát egerek, de pont úgy viselkednek, mint az emberek: néha aggódnak, máskor bátrak vagy éppen nem merik bevallani az igazat, de bármit megtennének a barátaikért. Mostanra Rumini igazi nagyfiúvá vált, és egy hatalmas világ bomlott ki körülötte, számtalan kalanddal, baráttal és ellenséggel. Az első részt, a kalandok kezdetét most vadonatúj, a külföldi kiadásokhoz készült rajzokkal is megmutatjuk – Nagy Zoltán izgalmas, ­rajzfilmbe illő rajzai egész másképp mutatják be azt a világot, amelyet már több mint tíz éve ismerünk.” A Szélkirálynő nevű hajó éppen Pelevárba tart, fedélzetén két mindenre elszánt hajósinassal, a két jóbaráttal, Ruminivel és Balikóval. Az út hosszú és veszedelmes, a Szélkirálynő egyik veszélyből a másikba sodródik...

Ezt a könyvet 6-12 éves gyerekek számára ajánljuk.

 
1 990 Ft
Rumini Zúzmaragyarmaton

Berg Judit letehetetlenül izgalmas, az Év gyerekkönyve díjjal kitüntetett kalandregénye, a Rumini folytatódik! A második rész a hideg északon játszódik, Ruminiék hajója, a Szélkirálynő ezúttal Jégvárosba, Zúzmaragyarmat fővárosába indul. Két titokzatos zúzmaratörpe-utasuk, Rianástorky Jégcsap Hubert és Zuzmó Alex azonban nagyon gyanúsan viselkedik. És ez még csak a kezdet: az egerek sosem látott bonyodalmakba keverednek: fekete sirályok támadnak rájuk, akaratuk ellenére Sötétváraljára, az ércmanók városába kerülnek, Balikó lábát töri, fogságba esik a kapitány, a zúzmara királynak pedig menekülnie kell. Fontos szerephez jut majd egy bizonyos Ködvitéz, Dori, a bátor zúzmaratörpe-kislány, Galléros Fecó, egy régi egér-cimbora, a fekete sirályok, a hómenyétek, és még sokan mások. És Rumini megint eltűnik...

 
2 990 Ft
Szeleburdi család

Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta - így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci, becsületesen bevallva, hogy a derülünk szót Radótól gyűjtötte, akinek nyelvész a papája, s ezért igen gazdag a szókincse. Laci hűségesen beszámol a kis lakásban élő háromgyermekes Faragó család eseménydús hétköznapjairól, s - valljuk be - cselekvő részt is vállal abban, hogy ezek a hétköznapok minél mozgalmasabbak legyenek. Az olvasó - akinek szerencsére nem kell öregkoráig várnia, hogy Laci naplóján jót derüljön - biztosan a szívébe zárja ezt a vidám, szeleburdi családot, amely kissé zsúfolt lakásába örömmel fogad be minden új jövevényt, legyen az aranyhörcsög, cincér vagy lopótök.

 
2 000 Ft
Szeretek olvasni!   Alfonz és az űrlények

Ezt a hiánypótló könyvsorozatot abból a célból indítottuk, hogy a kisiskolás gyerekeket bevezessük az olvasás világába. A Szeretek olvasni! sorozat köteteit az iskolakezdő korosztály kezébe terveztük. Nagy betűk, rövid fejezetek, sok vidám illusztráció, a történetek végén tréfás szövegértési feladatok. A 32 oldalas köteteket olvasni tanulóknak, a 64 oldalas köteteket a már rutinosabb olvasóknak ajánljuk.

Alfonz mától suliba jár, mégpedig a 24. kerületi általánosba. Micsoda? Hogy nincs is 24. kerület? Tévedés! Csak senki sem tud róla. Ahogy arról sem, hogy ez a suli tele van földönkívüliekkel!

7 éves kortól ajánljuk...

 
1 870 Ft
Szeretek olvasni!   Barbarella morcos

A Szeretek olvasni! sorozat kötetei a könyvekkel még ismerkedő 6-7 éves korosztálynak szólnak: meséket, az életből ellesett helyzeteket és kalandos történeteket egyaránt tartalmaznak.

Gond? Baj? A megoldás: Kamupirin apó, aki minden problémát orvosol. Még a mindig morcos macskát, Barbarellát is felvidítja... Vajon hogyan?

6 éves kortól ajánljuk.

 
1 470 Ft
Szeretek olvasni!  A negyedik kismalac

A Szeretek olvasni! sorozat kötetei a könyvekkel még ismerkedő 6-7 éves korosztálynak szólnak: meséket, az életből ellesett helyzeteket és kalandos történeteket egyaránt tartalmaznak.

Ki emlékszik a negyedik kismalacra, a legkisebbre? Pedig ő a legokosabb, még a hatalmas ordas farkas eszén is túljár...

6 éves kortól ajánljuk...

 
1 470 Ft
Szeretek olvasni!  Bolygónyammogó

A Szeretek olvasni! sorozat kötetei a könyvekkel még ismerkedő 6-7 éves korosztálynak szólnak: meséket, az életből ellesett helyzeteket és kalandos történeteket egyaránt tartalmaznak.

Tim és robotkutyája, Bibop átlagosnak tűnő misszióra indulnak: nem számítanak rá, hogy egy hatalmas, bolygófaló szörnnyel kell megküzdeniük...

6 éves kortól ajánljuk.

 
1 470 Ft
Szeretek olvasni!  Kistesó? Nem, köszi!

A Szeretek olvasni! sorozat kötetei a könyvekkel még ismerkedő 6-7 éves korosztálynak szólnak: meséket, az életből ellesett helyzeteket és kalandos történeteket egyaránt tartalmaznak.

Lilinek testvére születik... Na nem, akkor inkább egy hörcsög – gondolja magában. Vagy mégsem? Lehet, hogy végül összebarátkoznak?

6 éves kortól ajánljuk.

 
1 470 Ft
Szeretek olvasni!  Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök

Ezt a hiánypótló könyvsorozatot abból a célból indítottuk, hogy a kisiskolás gyerekeket bevezessük az olvasás világába. A Szeretek olvasni! sorozat köteteit az iskolakezdő korosztály kezébe terveztük. Nagy betűk, rövid fejezetek, sok vidám illusztráció, a történetek végén tréfás szövegértési feladatok. A 32 oldalas köteteket olvasni tanulóknak, a 64 oldalas köteteket a már rutinosabb olvasóknak ajánljuk.

Kókusz Francit mindenki úgy ismeri, mint a Pintyőke Sándor utcai fodrászt. Azt kevesen tudják, hogy valójában titkosügynök. Ezúttal egy ellopott süteményrecept után nyomoz.

7 éves kortól ajánljuk...

 
1 870 Ft
Szeretek olvasni! A sárkányfiú 1. Láng lobban

Ervael és Léna Organdiában élnek. Ebben az ősi királyságban az emberek és a sárkányok ádáz harcot vívnak egymással. Léna sárkányvadászok leszármazottja, Ervaelt azonban lenyűgözik ezek a csodálatos teremtmények. Egy napon aztán az életük örökre megváltozik…

A sárkányfiú története folytatódik!

  • mini meseregény 7 fejezetben
  • könnyen érthető szöveg
  • nagy betűk, fantáziadús illusztrációk
  • a végén szövegfeldolgozó feladatok
 
2 170 Ft
Szeretek olvasni! A sárkányfiú 2. Az Éj Nagy Könyve

Ervael meg akarja fejteni a titkot: mitől lobbant a láng? Felkeresi a Csudák Házát, a királyság hírneves könyvtárát. Léna a főváros utcáin is árnyként követi Ervaelt. Vajon mit tartogat számukra Organdia fővárosa, ahol senkit nem ismernek, és ahol minden utcasarok veszélyeket rejt?

A sárkányfiú története folytatódik!

  • mini meseregény 6 fejezetben
  • könnyen érthető szöveg
  • nagy betűk, fantáziadús illusztrációk
  • a végén szövegfeldolgozó feladatok
 
2 170 Ft
Szeretek olvasni! A sárkányfiú 3. Tűz és víz gyermeke

A sárkányvadász lánya és a sárkányfiú között nő a feszültség…
Viszontagságos útjuk során egymásra vannak utalva. Sokasodnak a veszedelmek. Meddig tart a közös kaland? Vajon megtalálja-e Ervael a sárkányembert? Vagy előbb kapják el őket a sárkányvadászok?

A sárkányfiú története folytatódik!

  • mini meseregény 6 fejezetben
  • könnyen érthető szöveg
  • nagy betűk, fantáziadús illusztrációk
  • a végén szövegfeldolgozó feladatok
 
2 170 Ft

Sorrend: